A gazdagon aranyozott ünnepi nézet nagyformátumú táblaképein, Keresztelő Szent János legendájának nyolc epizódja tárult a hívek elé. A történet a bal felső sarokban kezdődik és a megszokott olvasási sorrendet követve balról jobbra halad végig a felső soron, majd az alsóban folytatódik.
Lukács evangéliuma beszéli el az első két képen látható történetet: Zakariás, zsidó pap, midőn a templomban szolgálatát teljesítette, látomásban részesült: Gábriel arkangyal jelent meg előtte és hírül adta, hogy neki és idős feleségének, Erzsébetnek fia fog születni.
A szavaiban kételkedő Zakariást az arkangyal János születéséig némasággal büntette. A következő epizód már a születés. Keresztelő János a pusztában élt. Bőrövvel összefogott teveszőr ruhát viselt, tápláléka pedig sáska és vadméz volt.
Ahogy a jobb oldali felső képek Máté evangéliumát követve mutatják, Jeruzsálemből és Júdeából, a Jordán egész vidékéről kijárt hozzá a nép, akiknek a megtérést, a bűnbánat keresztségét prédikálta:
„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 3.2) A megtérteket a Jordán vizével keresztelte meg. Jézus is eljött hozzá Galileából.
A sorozat bal alsó képén látjuk, ahogy Jézus fölött ebben a pillanatban megnyílt az ég, Isten lelke galambként aláereszkedett, a mennyből pedig hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Máté, 3, 17.)
Az utolsó három táblakép Keresztelő Szent János és Heródes történetét, János halálát beszéli el. Heródes Antipász fejedelem maga is olykor a prófétaként tisztelt Keresztelő hatása alá került. Színe elé idézte Jánost, aki ez alkalommal – a festményen az immár jól ismert határozott rámutatással –, szót emelt bűnös élete ellen: a fejedelem elcsábította ugyanis mostohatestvére feleségét Heródiást.
Ettől kezdve Heródiás csak az alkalmat várta a végleges leszámolásra. Egy lakoma alkalmával mostohalánya, Szalomé táncával bűvölte el Heródest. A táncos, bosszút esküdött anyja tanácsára, jutalmul a Szent fejét követelte.
Az utolsó jelenetek János lefejezését, valamint fejének bemutatását ábrázolják. (Márk evangéliuma 6, 17-29)
A főoltár ikonográfiai különlegessége a hétköznapi oldal képsorában rejlik, amely a magyarországi oltárművészetben, sőt ebben a műfajban szélesebb körben is példa és párhuzam nélkül álló: a képsor az Apostoli hitvallás, a Credo tizenhat epizódra bontott, a szöveget pontosan követő, hittételről hittételre haladó ábrázolása, mondhatni illusztrációja.
Az első képen a Teremtőként megjelenő Atyaistent a másodikon a megdicsőült Jézus Krisztus, az egyszülött Fiú követi. Az Angyali üdvözlet az Ő fogantatását, a Születés, az Ő Mária általi, emberi életre születését ábrázolja.
A szenvedéstörténetet egyetlen ábrázolás összegzi, az Ecce homo: a megostorozott, és bíborpalástba öltöztetett, töviskoronával megkoronázott Krisztust Poncius Pilátus a megfeszítést követelő zsidók elé vezetteti.
A Keresztrefeszítést az ima szövege szerint a Pokolra szállás követi, ahol Krisztus az ősszülőket a pokol kidöntött kapuja előtt ragadja kézen. Az elbeszélő rész a Feltámadással és a Mennybemenetellel fejeződik be.
A sort az Atya jobbján helyet foglaló Krisztus bemutatása folytatja, míg a következő jeleneten a Megváltó élők és holtak bírájaként trónol Mária és Keresztelő János között a szivárványon.
A Szentlélek és a feltűnően nagy méretű templomépület, valamint a szentek közössége által megjelenített Anyaszentegyház a következő képek fő témája, amit a bűnbánat szentségének és a halottak testi feltámadásának bemutatása követ.
A képsort az örök élet mennyei idillje zárja. A különleges ábrázolási program feltehetően a kiemelkedő kvalitású és pompájú főoltárt megrendelő, máig ismeretlen donátor igénye szerint készült.